"Tanulási zóna "

Februári vasárnap délelőtt - ATS® workshop Veletek!
Gyülekeztünk ismét.
Együtt táncolás, gyakorlás, fejlődés azokkal a kijelölt ATS® tánc elemekkel, amivel előbbre szeretnénk jutni és azt biztonsággal bemutatni.
Szívet melengető mindig amikor megérkezem a teremben és hallom a kedves duruzsolást, beszélgetést tőletek!
Szívet melengető amikor a bemelegítő, testtudat és tér érzékelő páros, egyéni gyakorlatoknál ahogy egymásra kezdtek figyelni, összekapcsolódtok, szinte pillanatok alatt.
Hétköznapi, civil nőkből, egyszer csak táncosokká formálódtok és még táncmozdulat nem is történt köztetek.
Milyen érzeteket hoz elő belőletek az egymásra figyelés, a kapcsolat!
Ez az érzet, a fejünkben elkezdődő strukturális változás, ráhangolódás, teremti meg számunka hogy megérkezzünk egy "Tanulási Zónába"!
Tanulási zónában vagyunk itt a próba teremben, ahol lehet hibázni, sőt kell is, hogy ezáltal rá tudjunk tekinteni, ebben a biztonságos, védett környezetben, azokra a lehetőségekre amiben fejlődnünk kell.
Ahogy az egyik oktatónk mondta képzésemben az egyetemen "a hibázásban van a fejlődési lehetőség"!
Nekünk táncosoknak is miért is fontos ezt megjegyeznünk?
Hibáinkat közel kell engednünk magunkhoz, javítani kell, dolgozni rajta. Ezt pedig a tanuló órákon, a workshopokon lehet jól megélni.
Gyakran hallom, "én ezt nem tudom megtanulni", nem "olyan vagyok " , "nehéz", "könnyű a másiknak, ő sokkal ügyesebb" stb.

Ha rögzülten gondolkozunk akkor tényleg ez történik. Így születtem, ez már nem fejleszthető cselekvés érzése, védekezővé válok, vagy könnyen feladom és mások sikere nem inspirálóan hat hanem  megbénít. Amire rögtön önigazolást keresek.
Ennek ellenére egyszer csak magadra csodálkozol, hisz ez megy!
Miért is ?
Hiszen minden fejleszthető !Itt a próbákon, az óráinkon és a workshop időszakban van a fejlődésre lehetőség, a figyelmünk arra irányul mit is NEM tudok?
Nincs stressz "csak" megfigyelés, gyakorlás, igazítás, finomítás, ! 
Így áll össze bennünk az az érzet, hogy ezt a tanult dolgunkat a Teljesítmény Zónában is behozhassuk.
A teljesítmény zóna nekünk táncosoknak a színpadra lépés.
Ahogy mindig szoktam emlegetni ott "ég"belénk az a tanult dolog amiért erőfeszítéseket tettünk.
Itt már a stressz szint magas, a hibáinkat minimalizálni kell tudni,figyelmem azon van amit már elsajátítottam, maximumot kell nyújtanom.
Fejlődünk mint a táncban, mint a gondolkodásunkban.
Kezdünk NEM félni a kihívásoktól, ha kritikát hallunk próbálunk tanulni belőle, mások sikere követendő példaként jelenik meg, átugrom az "árnyékomat " gondolkodás és a legnagyobb amit magunkévá tehetünk hogy nem önigazolást keresünk, hanem ÖNFEJLESZTÉSben gondolkodom.

Évek óta megélt tanítási tapasztalataim, hogy ezek a táncban megélt, a táncunkkal elért  érzetek, tudások, nem csak a szakmai oldalunkat (kompetenciánkat) erősítik, hanem a személyiségünkre hatással vannak.

Ezért váltunk el vasárnap délután az ATS workshop után olyan "jól" megdolgozott érzéssel.
Ilyenkor nehéz a szétválás, de ez is egy feladat letenni valamit és utána tovább menni.
Hiszen találkozunk a következő időpontban, március 25-én ! :)

Joós Judit





 


Megjegyzések