Tánc az árnyékban...



 Sötétedett és hűvös volt már, amikor megérkeztünk  az  Intézetbe..
Finom, puha melegség, fény, keleti füstölők illata, várakozók mosolya fogadott .
Minden rendben volt.
Díszesen felöltöztünk, sminkeltünk különös gonddal, figyelve minden apróságra...
 Az előadó teremben, félhomály, halk zene, duruzsolás.
Picit bemutattam a csapatot, nehezen találtam szavakat, -olyan más közegben éreztem magam-, nem voltam "otthon"..., rögtön éreztem hogy milyen nehéz úgy elmagyarázni dolgokat,színeket, mozdulatokat, ami "nekünk" teljesen természetesek...
Hogy is van ez???
És jött a tánc. Felszabadultunk, táncoltunk! Közben, ki-ki néztem a nézőink arcára, láttam  a mosolyukat, a tenyerek tapsolását, lábak ütemre járását, fejekkel ütemre bólogatását,  én láttam Őket ,
de Ők nem láttak, világtalanok voltak...
Mégis valami szál összekötött minket!
A tánc után, azok finom tapintó mozdulatok amivel érzékelték ezek a klassz, jókedvű világtalan emberek, hogy mi van rajtunk. Pontosan megfogalmazták, milyen motívumok vannak a díszeinken, milyen alakú a virágunk, milyen puha tapintású a szoknyánk.
Elkezdtünk közösen táncolni, kicsit döcögve, kicsit félénken, mert Ők most a mi világunkba  merészkedtek be...
Előkerültek a csörgő övek, mindenki derekára és előkerültek az ujjcintányérok is.
Néztem hogy, az együttesünk  tagjai, milyen gonddal, szeretettel, türelemmel, vidámsággal tanítgatták újdonsült táncosainkat.
Kialakultak kis csoportok akik a csípőkörzés rejtelmeibe merültek be vagy ujjcintányér ritmusvilágába. :)
Magyaráztam, hogy "látod, így kell csinálni", erre Margitka kuncogott, " hát én nem látok"!! Zavarban voltam.......

Nagyokat nevettek "tanítványaink", amikor nem tudták valamelyik táncmozdulatot "produkálni", de megpróbálták és sikeresen!
Nehezen tudtunk eljönni, annyi minden szerettünk volna átadni a rövidke idő alatt.
Remélem azért sikerült valamit.
Persze mi kaptuk a legtöbbet!
Köszönet érte nem látó barátaink, hogy beengedtetek magatokhoz!!!!
J:J:
ui.Hálás vagyok Nelli  hogy, elhívtál erre az estre minket!

Jacques Lusseyran (1924 - 1971) francia író, filozófus, egyetemi tanár írta:
"Vakságom következtében egy új képességet fejlesztettem ki. Az igazat megvallva, ez minden emberben megvan, de majdnem mindenki elfelejti használni. Ez a képesség... a figyelem. Látásmentes élethez nagy figyelemre van szükség, hogy óráról órára az éberség, a fogékonyság és a tevékenység állapotában maradjunk. Tényleg, a figyelem nem egyszerűen az értelem tulajdonsága, vagy az oktatás eredménye, sem valami olyan, ami nélkül könnyű élni. Ez egy léti állapot. Egy olyan állapot, amely nélkül soha nem fogjuk magunkat tökéletesíteni. Legigazabb értelemben, ez a világegyetem őrszeme."

Megjegyzések