Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen különbség van, van- e különbség előadás és előadás között?
Van e különbség egy születésnapi tánc vagy egy színpadi előadás között, annak minden feszítő atmoszférájával.
Persze mindkettőre készülni kell valamilyen módon ha igényesek vagyunk magunkra, de mégis egy színpadi fellépésnek számos, lelkünket is érintő hatása van.
Meggyőződésem, hogy egy színpadi előadásban kifejezett lélektani teret teremtünk magunknak, ahol mint táncos egyszerre vagyunk jelen a színpadi térben, önmagunkkal, táncostársainkkal és a nézőkkel !
Ez az állapot több dimenziót is megkövetel tőlem, mint a legnagyobb fegyelmet, önmagam és társaim felé és egy nagy fokú összpontosítást.
Akkor tud csak igazán megteremtődni és hiteles lenni az előadásunk, ha egymás között mi táncosok atmoszférát tudunk teremteni, hiszen csak ezzel vagyunk képesek hatni a nézőkre, be tudjuk vonni a mi köreinkbe!
Fellépéskori színpadi figyelmünk egymásra fókuszálásával szinte érezzük a másik működéi módját, ismerjük a mozdulatainak ívét, elejét, végét amit a próbák alatt megtapasztaltunk.
Azt gondolom, hogy maximális figyelem, empátia amit megkövetel tőlünk egy színpadi szereplés, ahol
nagy csoportban táncolva, annak ATS improvizatív elemeit biztonságban használva meglehetősen erős jelenlétet kíván és feltételez a csoport összes tagjától.
Számomra a színpad egy erőtér is ahol kreativitással töltődök fel, alkotóvá válok a csoport tagjaival együtt. Elegendő ebbe a térbe belépni, megérezni a lélektani teret, egymás szemében nézni tánc közben, rábízni önmagamat a másik táncos harmóniájára, vagy fordítva segíteni neki, ha megérzem hogy elakad.
Folyamatosan teret tudunk adni egymásnak mellette fegyelmezetten kibontakozni, számomra ez adja meg az előadás dinamikáját..
Együtt létrehozva egy táncelőadást fegyelmet, egymásra és a ritmusra, zenére figyelés képességét kívánja meg tőlünk.
Ajándéka az együttes élmény!
Van e különbség egy születésnapi tánc vagy egy színpadi előadás között, annak minden feszítő atmoszférájával.
Persze mindkettőre készülni kell valamilyen módon ha igényesek vagyunk magunkra, de mégis egy színpadi fellépésnek számos, lelkünket is érintő hatása van.
Meggyőződésem, hogy egy színpadi előadásban kifejezett lélektani teret teremtünk magunknak, ahol mint táncos egyszerre vagyunk jelen a színpadi térben, önmagunkkal, táncostársainkkal és a nézőkkel !
Ez az állapot több dimenziót is megkövetel tőlem, mint a legnagyobb fegyelmet, önmagam és társaim felé és egy nagy fokú összpontosítást.
Akkor tud csak igazán megteremtődni és hiteles lenni az előadásunk, ha egymás között mi táncosok atmoszférát tudunk teremteni, hiszen csak ezzel vagyunk képesek hatni a nézőkre, be tudjuk vonni a mi köreinkbe!
Fellépéskori színpadi figyelmünk egymásra fókuszálásával szinte érezzük a másik működéi módját, ismerjük a mozdulatainak ívét, elejét, végét amit a próbák alatt megtapasztaltunk.
Azt gondolom, hogy maximális figyelem, empátia amit megkövetel tőlünk egy színpadi szereplés, ahol
nagy csoportban táncolva, annak ATS improvizatív elemeit biztonságban használva meglehetősen erős jelenlétet kíván és feltételez a csoport összes tagjától.
Számomra a színpad egy erőtér is ahol kreativitással töltődök fel, alkotóvá válok a csoport tagjaival együtt. Elegendő ebbe a térbe belépni, megérezni a lélektani teret, egymás szemében nézni tánc közben, rábízni önmagamat a másik táncos harmóniájára, vagy fordítva segíteni neki, ha megérzem hogy elakad.
Folyamatosan teret tudunk adni egymásnak mellette fegyelmezetten kibontakozni, számomra ez adja meg az előadás dinamikáját..
Együtt létrehozva egy táncelőadást fegyelmet, egymásra és a ritmusra, zenére figyelés képességét kívánja meg tőlünk.
Ajándéka az együttes élmény!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése